Koncz Zsuzsa: "még akkor is kívülállónak számítottam"

Koncz Zsuzsa a 168óra című hetilapnak adott interjút.

Koncz Zsuzsa kiadványok, érdekességek ITT.

Koncz Zsuzsa kiadványok a Libri oldalán.

Koncz Zsuzsa érdekességek a Lira.hu-n.

A polc.hu-n is találsz 
Koncz Zsuzsához kapcsolódó kiadványokat.


– Nemrég nyilatkozta: a honi elektronikus média évek óta nem mutatott érdeklődést ön iránt. Bár azt is említette: Németországban máig számon tartják. Mindezek mögöttese valamiféle unortodox szituáció?

– Magyarországon szűk a médiapiac, nincs mindenre hely. Tőlem például az utóbbi öt évben az egyetlen országos kereskedelmi rádió egyszer sem kért interjút. Igaz, a közszolgálati médiumok egyike sem. Gyanítom: Zorán, Presser, Bródy, vagyis generációm tagjai ugyancsak keveset szerepelnek. Sztárgyártó műsorokból kikerülő fiatalok vannak most fókuszban. Az ő produkciójuk a megváltozott bulikultúrát szolgálja, amelyben a tartalom nem szempont. A mi pályakezdésünkben még az is inspirációt jelentett, hogy megpróbáljunk kérdéseket fogalmazni, válaszokat találni fontosnak vélt ügyekben. Én ráadásul még akkor is kívülállónak számítottam a megzenésített versekkel, Bródy-szövegekkel. A mai médiavilágban ez most végképp nem trendi. Pedig tapasztalom: koncertjeimre sokan jönnek fiatalabb korosztályokból is, és az új számok szövegét velem éneklik. Ezzel együtt tény: német nyelvterületen a média révén is van kapcsolatom a közönséggel. Anno öt német nyelvű lemezem jelent meg, s az elmúlt években többször szerepeltem német televíziós műsorokban. Nemrég koncerteztem Berlinben, Rostockban, jövőre Drezda környékén lépek fel. A német rajongói fanklubok, amelyek egymással is tartják a kapcsolatot, figyelemmel kísérik, mi van velem. Akit a németek egyszer megszerettek, arra később is kíváncsiak.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.