Koncz Zsuzsa: "A családi kapcsolataim hozták"

– Köztudott önről, hogy a francia kultúra nagy tisztelője. Mi vonzza benne?
– A családi kapcsolataim hozták, hogy szinte már gyerekkoromban barátjává, rajongójává váltam a franciáknak. Nekem a francia a kultúra, az irodalomtól a filmekig, a daloktól a festményekig, a nyelv, az épített környezet… És ahogy lassanként ismerkedtem mindezzel, igen vonzóvá vált. Az én habitusomhoz jóval közelebb állt például – ez rögtön a pályám elején kiderült – a francia előadói stílus, mint az egyébként harsány, a külsőségekre sokat adó angolszász előadói mentalitás. Pedig Beatlesennőttem fel és imádtam őket. - válaszolta az énekesnő 2012-ben a szegedma kérdésére.

– Azzal a vélekedéssel egyetért, hogy a dalainak egy része közel áll a francia sanzonhoz?
– Miközben a modern francia dal sem mentes az angolszász befolyástól, mégis az előadói stílus, a zenei világ, mind-mind jellegzetesen francia. A dalok szövege is inkább költői, a sanzonhagyományok mindenhol tetten érhetőek. Ezek az értékek számomra is fontosak, a szöveg, a mondanivaló, a szuggesztív előadói stílus… Ha úgy tetszik, ezeket mind a franciáktól tanultam.

– Franciaországban magyarul is énekelt?
– Hogyne.

– És annak is ugyanolyan sikere volt, mint amikor a számait francia szöveggel adta elő?
– Magam is meglepődtem rajta, de igen. Vannak olyan zenei fordulatok, melyek nagyon hatásosak akkor is, ha a közönség nem érti a szöveget. Ám kétségtelenül az előadó személyisége, „jelenléte” a legfontosabb. A zene, alapból érzelmi közeg és ez sodorja magával a hallgatót, számít még a dinamika, az előadói stílus. Például, amikor aValahol egy lányt magyarul énekeltem egy háromezres stadionban franciáknak, azonnal vették a lapot, jöttek velem, pedig nem értettek. Ez számomra nagy élmény volt. És hasonló előfordult Németországban is elég sokszor.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Koncz Zsuzsa: "Néha vannak vicces megkeresések"

– Az utóbbi jó néhány évben, a tévében, a rádióban egyre ritkábban lehet hallani. Hogy éli meg, hogy kevesebbet szerepel a médiában? Lehet ezt a koncertekkel pótolni?

– A szinte állandó koncertezés sem pótolja a TV szereplést, de sajnos az van, hogy nincsenek olyan műsorok, zenei adások, ahová örömmel elmennék. A helyzet úgy áll, hogy két valóságshow között, vagy esetleg benne, netán gilisztás menüt fogyasztva talán megjelenhetnék, vagy árulhatnám a hálószoba-titkaimat is… Számtalanszor hallottam kollégától, hogy készítettek vele interjút, de nem jelent meg, mert ha csak okosakat mond és intelligens, az nem kell. Szóval, ami most van, az nem hiányzik, és köszönöm, de ebből nem is kérek. Mint néző sem nézem. A magyar csatornák már-már alpári színvonala nagyon sajnálatos, közismert tény, de ez nem az én kompetenciám, hanem a médiahatóságé, amely ez ellen semmit nem tesz. Érdekes lenne tudni, miért nem?

– Szóval a távolmaradásának leginkább az az oka, hogy nincs is olyan műsor, amelyben szívesen szerepelne?

– Bizony nincs… Néha vannak vicces megkeresések. Például a Szombat esti láz című licence-műsor első szériája idején hívtak táncolni. Azt válaszoltam, hogy komolyabban akkor gondolkoznék el ezen az ajánlaton – és ezt tényleg így gondoltam – és akkor hívjanak legközelebb, ha van legalább három olyan programjuk a csatornán, ahová énekelni is szívesen elmennék. Na, azóta sem hívtak.- válaszolta a szegedma kérdésére.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Koncz Zsuzsa Sopronban, Győrben és Szeged lép fel

Koncz Zsuzsa exkluzív koncert több vidéki városban is látható lesz. A kínálatot lent találja.

Jegyekért klikk a jegyvásárlás linkre.

IdőpontProgram



2013/10/14
H 19:00
Sopron, Evangélikus Templom
Sopron, Evangélikus Templom
Sopron
Koncz Zsuzsa exkluzív koncertJegyvásárlás
2013/10/15
K 19:00
Győr - Evangélikus Öregtemplom
Győr - Evangélikus Öregtemplom
Győr
Koncz Zsuzsa exkluzív koncertJegyvásárlás
2013/10/22
K 19:00
Szeged, Zsinagóga
Szeged, Zsinagóga
Szeged
Koncz Zsuzsa exkluzív koncert, Km: Bródy JánosJegyvásárlás

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Érdekes videó Koncz Zsuzsa készülő új lemezéről

Készül Koncz Zsuzsa új stúdióalbuma.

Íme a felvétel.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.



Koncz Zsuzsa kedvelőknek ide érdemes benézni

konczvateraA Vatera egy remek online piactér, ahol sok-sok érdekes és hasznos tárgyat lehet venni, vagy akár eladni. Mi is gyakran nézzük be az oldalara.

Kíváncsiak voltunk vajon Koncz Zsuzsától mit kínálnak a Vaterán.

Nézd meg ITT, mit találtunk.


Vásároljon egyszerűen a Vatera óriási kínálatából, akár regisztráció nélkül vagy a legjobb ajánlatokért licitáljon aukciókra már 1 Ft-tól.

Mi a Vatera?


 A Vatera.hu Magyarország legnagyobb online piactere, a hazai elektronikus kereskedelem egyik legfontosabb szereplője. Az aukciós és kereskedelmi portál 2006-ban és 2007-ben is elnyerte az év internetes kereskedője címet. Az online piactér 2000-ben kezdte meg működését, azzal a céllal, hogy eladók és vevők egymásra találását segítse. A Vatera.hu-n keresztül lehetőség van szinte bármely termék adására vagy vételére, kényelmesen akár otthonról, az interneten keresztül.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.